Cégtörténet

Múlt és jövő

A rendszerváltás előtt virágzottak az úgynevezett „impexek" – azaz a külkereskedelmet, az exportot és az importot sikeresen lebonyolító vállalatok, és különösebb magyarázatra sem szorult a tevékenységük, ám a megváltozott hazai viszonyok hatására megkezdődött a felszámolásuk.

De ahogyan mondani szokták, a történelem ismétli önmagát, és most, 2013-ban elmondhatjuk, hogy a Technoimpex Kft. és a többi impex „feltámasztásával", vagy ha úgy tetszik, életre hívásával hiánypótló vállalkozások jöttek létre az Impexgroup részeként.

Hiszen például a Technoimpex Kft. jogelődje az 1996-ban megszűnt Technoimpex Magyar Gépipari Külkereskedelmi Vállalat volt, amely1950-től évtizedeken át meghatározó piactényezőként működött a gépipari termékek bel-és külkereskedelmének terén. Később, 1988-ban, 24 más hazai céggel közösen megalapította a Technoimpex Kereskedelmi Rt.-t, majd egy évvel később, a vállalat szétválása után, már állami és privatizált gazdálkodó egységként tevékenykedett – elsősorban elektromos gépek és szerelvények értékesítése terén.
A hetvenes években a részvénytársaság már jelentős fővállalkozói üzleteket is kötött – a hagyományos export-import tevékenység mellett –, többek között részt vett a nigériai iskolaépítési programban és iraki oktatási központok létrehozásában. A sikersztori a nyolcvanas és kilencvenes években tovább folytatódott: a tevékenységi kör bővült, az energetika irányába nyitott a cég, és kiemelkedő eredményeket ért el az Egyesült Arab Emirátusokban, valamint Jordániában is, távvezeték és transzformátor-alállomás telepítésében. Noha a kilencvenes években virágzott igazán a Technoimpex Rt.: önálló fővállalkozásként részt vett tunéziai kútfúrásokban, és több szerződést is kötött a kuvaiti Víz-és Energiaügyi Minisztériummal, a fővállalkozói tevékenységet a több millió forintos finanszírozási igény miatt nem folytathatta, és az üzleti lehetőségek csökkenése miatt 1996-ban megkezdődött a felszámolása.

De visszatérve a XXI. századba, az üzletembereknek és a vállalkozásoknak újabb változásokkal kellett szembenézniük – méghozzá hazai és nemzetközi terepen is. Épp ezért volt indokolt, hogy az Impexgroup keretein belül a Technoimpex és a többi külkereskedelmi vállalat – kft. formában – újjászülessenek, a külkereskedelmi sikersztori folytatódjon....

HTCC - Magyar Házak a világban

htcc

BKIK

bkik

Történelem

"Múlt és jövő"

A rendszerváltás előtt virágzottak az úgynevezett „impexek" – azaz a külkereskedelmet, az exportot és az importot sikeresen lebonyolító vállalatok, és különösebb magyarázatra sem szorult a tevékenységük, ám a megváltozott hazai viszonyok hatására megkezdődött a felszámolásuk.

Tovább >>

Impex Group csoport tagjai

  • artex
  • chemolimpex
  • chemokomplex
  • ferunion
  • globimpex
  • lignimpex
  • metalimpex
  • metrimpex
  • mineralimpex
  • monimpex
  • technoimpex
  • terimpex

Látogatók

551534
Ma
Tegnap
A héten
A hónapban
Összesen
65
457
1730
3730
551534

Server Time: 2024-04-19 09:51:20

Kapcsolat

Telefon: +36 1 288-0080

Fax: +36 1 288-0081

email-icon

Hírlevél

Hungary

Ide lehet megint szöveget írni

United Kingdom gambling site click here